Egyéb

Hetvenéves az Európai Parlament: távol a polgároktól, távol a valóságtól

2022. 11. 22.

„Az Európai Parlament mára olyan intézménnyé vált, amely azt gondolja magáról, hogy mindenhez is ért, mindig hallatnia kell a hangját. Egy ideológiai és politikai nyomásgyakorló szervezet lett, amely a rá vonatkozó rendelkezéseket folyamatosan figyelmen kívül hagyja, a hatásköreit jogellenes módon, a véglegetekig kívánja bővíteni. Az EP-nek valójában érdekegyeztető fórumként kellene működnie, tekintettel arra, hogy az Európai Unióban a szuverenitás letéteményesei a tagállamok” – jelentette ki Trócsányi László Strasbourgban, az Európai Parlament fennállásának 70. évfordulóján.

Az EP keddi ceremóniáján a testület fennállásának hetvenedik évfordulójáról emlékeztek meg a képviselők. A Fidesz európai parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban kijelentette: az EP célja megalapításakor az volt, hogy az európai intézmények működésének demokratikus jellegét előmozdítsa. Ezt sajnos nem érte el, és a jelenlegi működése sem áll összhangban ezzel a célkitűzéssel.

Trócsányi László szerint az EP ma előszeretettel fogalmaz meg kritikát ideológiai alapon tagállami kormányok ellen, és büntetéseket követel szuverén országokkal szemben. „Nem tudja betölteni azt az integrációs eszményt, amelyet az „egység a sokszínűségben” jelmondat testesít meg” – húzta alá Trócsányi László, aki szerint az európai intézmények demokratikus működésének erőteljesebb megjelenítéséhez a nemzeti parlamentek hangsúlyosabb szerepvállalása szükséges – tudatta a Fidesz európai parlamenti delegációja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Fotó: Európai Parlament

https://pestisracok.hu/hetveneves-az-europai-parlament-tavol-a-polgaroktol-tavol-a-valosagtol/